21. A találkozás napja

Magda segítségével Oliver és csapata időben megérkeztek Tusnádra.

Napnyugta után más vámpírcsapatok is feltűntek a környéken. Közöttük volt Herman csapata is, aki megmentette őket Mikóujfalúban.

Több csapat vámpír, több mint száz képzett harcossal nekiindult fel a hegynek a Szent Anna tó irányába, hogy jelen legyen a szerződésmegkötésen. Még nem voltak biztosak benne, hogy elfogadják a megállapodást, de bíztak benne, hogy hasznuk lesz belőle.

Oliver és csapata, azokkal a boszorkányokkal együtt vágott neki a hegynek, akikkel a Lázár kastélyban együtt raboskodtak. Ez a látvány reménnyel töltötte el a többi csapatot. A boszorkányok ugyan még mindig kimerültek és gyengék voltak, de mégis csak boszorkányok. Ez alátámasztotta azt, hogy hajlamosak az együttműködésre. Büszkén és elszántan vonultak közöttük, a seprűjükön.

Ekkor feltűnt a közelben lévő csata füstje, és hallották a robbanásokat.

 – A boszik már harcolnak! - mondta az egyik vámpír. - Biztos, hogy velünk vannak?

 – Igen! - mondta Oliver és remélte, hogy valóban ez a helyzet. Nem lehetett biztos benne, hogy Krisztina itt van, és életben van.

Magda, a boszorkány, aki a kamiont vezette Oliverhez fordult:

 – Géppuskával lőnek a vérfarkasok, a kamionok tetejéről. Segítség kell nekik.

Krisztina és a boszorkányok a Szent Anna tó irányába rohantak, azt remélve, hogy a találkozóra Oliver nem csak, hogy megérkezett, de hatalmas hadsereget is hozott magával.

Csak négy kamion követte őket. A többit sikerült varázslatokkal lelassítani vagy tönkretenni. Sokuk kitört kerekekkel, varázs bilincsekkel és más boszorkánysággal ott maradtak. De a vérfarkasoknak már nem volt szükségük kamionokra. A nap már fél órája lement. A bennük ülő vérfarkasok üldözőbe vették őket.

Oliver csapatával felért a tetőre. A boszorkányok előre száguldottak.

Oliver egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vegye a helyzetet. Világosan kirajzolódott a villámok, tűzgolyók, és a füst gomolygása a fenyvesek közt.

 – Oda megyünk. - mondta Oliver, és letették hátukról az embereket. - Most a szövetség sorsa múlhat ezen a csatán. Meg kell nyernünk!

Viktor csapata rendezett sorokban vonult előre.

Richárd és csapata követte őket, kivont fegyverekkel.

Herman csapata oly katonás rendben haladt mintha az ők lábuk alatt nem is csúszós hó lenne, hanem kikövezett út. Egyszerre léptek és mozogtak. Talán még egyszerre is gondolkodtak.

Minden csapat elszánt volt. Mindegyikük emberformában, de készen arra, hogy bármelyik pillanatba átváltozzanak. Feszült figyelemmel haladtak a varázslatok irányába, pedig minden porcikájuk tiltakozott ez ellen.

Oliver és csapata is küzdelemre készült. Nem mondott hosszadalmas lelkesítő szöveget. Sem idő sem az alkalom nem volt megfelelő ehhez:

 – Meg kell állítanunk a vérfarkasokat! Létre kell jönnie a szövetségnek! A csatát meg kell nyerni!

Nem mondta ki, de sokan arra gondoltak, hogy ez a csata fordulópont Európa sorsában, ha vesztenek nem lesz kik között megkötni az egyességet. Ha vesztenek, nem lesz elég idő egy új szövetség megkötésére, és a vérfarkasok átveszik az uralmat ezen a kontinensen.

Oliver tudta, az előszerződés rá eső részét teljesítette. Elhozta a lányokat Annához Évakor, de most már ennyi nem elég.

Most már csak az a kézfogás lenne hátra. De közbejött a háború. Itt és most.

Oliver megvárta, amíg a csapata elindul, majd Elzához fordult:

 – Menjetek a Szent Anna tó partján lévő kápolnához. Megpróbálom megkeresni anyádat. Ha megtalálom, oda küldöm. - azzal ott hagyta a három embert és elindult a csapata után.

Szilveszter jobb kezében már ott volt a hosszú kard. Éppen a másikért nyúlt, ahogy haladt be az erdőbe. Veronika szorosan mögötte kezében a feszített íjjal. Viola és Edina követte őket, fegyverzetük a kezükben: Violáé szegecselt ostor, és pajzs, Edináé pedig kard és pajzs. Fülöp, aki a japán harcmodort gyakorolta, és Borisz haladtak a végén.

Oliver csatlakozott hozzájuk, és ő is előhúzva kardját.

 – Vigyázz rá - kiáltott utánuk Elza, de mivel nem kapott választ pontosított - vigyázz anyára!

Oliver visszanézett, de nem szólt semmit, majd futásnak indult. Nem ígérhetett olyasmit Elzának, amit nem tud betartani.

 – A barátnédnak jó sok bibircsókost sikerült ide csődítenie. - jegyezte meg Szilveszter, amint utolérte őket Oliver, és a csata irányába mutatott egyik hatalmas kardjával.

Látták a boszorkányok pontos helyét, ahol villám cikázott, füstgomolyák fedték az egész erdőt. Elektromos kisülések sercegtek, robbanások, tűz és a hangrobajok szórták szét a tüzet. Hasonló volt egy szilveszteri tűzi parádéhoz, csak hiányzott belőle a közönség öröme.

 – A varázslatok mennyiségéből ítélve vannak egy jó páran. - fejezte be a gondolatot Szilveszter.

 – Nem vetnének be ekkora erőket, ha nem lennének a vérfarkasok is sokan. - válaszolta Oliver - Készüljetek! Nagy csata vár ránk.

Oliver kiadta a parancsot a támadásra. A vámpírok átváltoztak. Az ösztöneik ellenére, a varázslatokból származó, tűz fele rohantak.

A boszorkányok feléjük tartottak. Repülés közben, teljesen ráfonódtak seprűjükre, hogy ezzel is növeljék a sebességüket. Utánuk a vérfarkasok seregével.

A vérfarkasok kamionjai az egyik kanyarnál lemaradtak az utat követve, de a vérfarkasok nagy része már nem volt benne. De aki a fegyvereket kezelte az biztosan bent volt.

A boszorkányok lerövidítve a szerpentint az erdőn át suhantak a tó irányába. Igaz a fák kerülgetése lassította őket.

Nyomukban loholó vérfarkasok tartották a tempót.

A boszorkányok a szerpentines úthoz értek. Egy kamion eléjük vágott. Körbevették őket.

Nem volt mit tenni, felvették a harcot. A kamion szórta a géppuska lövedékeket.

A boszorkányok varázslatainak köszönhetően, a kamiont hamarosan körbevette egy tűzárok. De az energiájukat leginkább az merítette le, hogy védőfalat tartottak a lövedékek ellen.

A mögöttük loholó vérfarkasok most már beérték őket és bekerítették a boszorkány csapatot.

A boszorkányok életemlékei folyamatosan töltődtek fel a közösbe.

Sem a tűz sem a védőfal nem állította meg a vérfarkasokat. Pedig közülük is sokan haltak, a támadó varázslatoknak köszönhetően.

Szilveszter ért ki elsőnek az erdőből, a harctérre. Pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Kitört egy fenyőt és a kamion fele hajította. A fenyő végigszántott a kamion tetején. Miközben behorpasztotta azt, tönkretette a géppuskákat is.

A boszorkányok azon nyomban megszüntették a védőfal varázslatát, és támadó varázslatokra fordították energiájukat. A félelem és a kényszer erőt adott nekik. Úgy bontották fel a kamiont, mint egy konzervdobozt.

Az újabb varázslatok sok vérfarkast a magasba repítettek, így harcképtelenné téve őket. Több farkas is röpködött, mint a kismadarak, épp csak nem csiripeltek, hanem üvöltöttek, mint egy-egy sarokba szorított tigris.

Oliver és Szilveszter kardjaikkal vágták az ösvény a vérfarkasok között, a boszorkányok fele. De a csapatuk sem maradt le a vérfarkas irtásban. Közvetlen mellettük haladtak. Richárd és csapata hasonlóan szertelen szervezetlenségben, de hasonló gyorsasággal nyomult előre, mint ők. Viktor csapata viszont lemaradt, mint egy jól működő, de lassú tank, a sportmotorosok között.

Herman csapata távolabbra sodródott, de jól szervezett egységként küzdte előre magát.

A boszorkányoknak sem kellett több. Amint felfedezték őket, a köztük lévő ellenségre koncentráltak.

Repkedtek a tűzgolyók. És szikráztak az ezüstkardok.

Egy tisztásnál a boszorkányok és Oliver csapata egy csapattá forrott.

Oliver egy pillanatra visszaváltozott, és oda köszönt Krisztinának:

 – Örülök, hogy látlak.

 – Én is. Elza?

 – Tóparton - válaszolt Oliver miközben lecsapott egy vérfarkas fejet. -A kápolnánál.

 – Kösz

Oliver gondolatban már parancsokat osztogatott. A cél az volt, hogy elállják a vérfarkasok útját. Jobbra a Szent Anna tó fele emelkedő domboldal, Balra egy meredek lejtő. Egyetlen vérfarkas sem juthat fel a tóhoz. A szűk hely nekik kedvez. Ezt az előnyt ki kell használni!

 – Veronika, menj fennebb, ahonnan jó rálátásod van a felfele jövő vérfarkasokra. És szórd a nyilaidat milyen gyorsan csak tudod. - adta ki a parancsot Oliver.

Pár lépéssel fennebb egy kiálló szikláról jó rálátás kínálkozott a vérfarkasokra. Azok pedig, akiket eltalált egy nyíl, ha nem is haltak meg, hisz ilyen szögből nehéz volt szíven találni őket, súlyos sebektől vérezve visszabucskáztak az oldalon.

 – Péter, elzárjuk a domboldalt. Senki sem juthat fel! - mondta gondolat útján Oliver Viktor csapatának - Itt elkapjuk a szűrüket. A nyilasokkal szedjétek le azokat, akik oldalt próbálnak elkerülni minket, a meredek domboldal, vagy a lejtő fele.

Oliver lecsapott kétkezes kardjával az egyik Szilveszterre támadó vérfarkasra. Kardja ekkor felszikrázott.. Az éléből, kis boszorkánysággal, lángok csaptak elő.

 – Királyság - vigyorgott Borisz. Oliver kardja vonzotta a tekinteteket. Gyorsan előkapta apró tőrét, de az nem lángolt fel. - Szívás! - mondta lehangoltan.

 – Túl feltűnő lenne Borisz, míg láthatatlan vagy - kiáltott oda neki Szidónia, akitől a varázslatok származtak - de kapsz egy ideiglenes pajzsot, tüzet fog minden, ami hozzád ér. De vigyázz, nem tart örökké.

 – Királyság - vigyorgott Borisz, és belevetette magát, láthatatlanná váltan, a vérfarkasok sűrűjébe.

Veronika nyílvesszői is mind fellángoltak a levegőben. Szilveszter kardjai is tűzkardok lettek. Majd szerre az összes vámpírfegyver felizzott.

A vérfarkasok egy kis időre megtorpantak a lángoló fegyverek láttán.

Szilveszter szélesen vigyorogva forgatta két kétkezes kardját, mint egy cirkuszi mutatványos. Hangos örömkurjantásokkal várta, hogy végre kipróbálhassa új játékszereit. Még soha nem harcolt tűzkardokkal.

De a boszorkányok sem tétlenkedtek. Könnyen rájöttek a vámpírok stratégiájára. Tűzfalakat állítottak a domboldalon fent, és lent, és tűzgolyókkal lőtték az őket támadókat. De kis forgószelek is kerekedtek, melyek elkaptak egy-egy vérfarkast és visszahajították a domb alá, a mélybe ahonnan jöttek.

Figyelték a túl erős ellenfeleket, és kiemelték azokat a tömegből, ha úgy látták nem bír az adott vámpír vele.

A vámpírok rég nem találkoztak vérfarkasokkal. Nem is gondoltak rá, hogy ekkora harci kedvet hív elő belőlük ez a találkozás. Az ellenszenv és a bosszúvágy kavargott mindannyiukban, de legfőképpen Viktor katonáiban, akik minden ellenségben mesterük gyilkosát látták.

A vérfarkasok sokan voltak, de nagyon sokan közülük szinte teljesen képzetlenek. A vámpírok úgy kaszabolták őket, mintha növények lennének. Így, hogy a boszorkányokkal egyesítették erőiket viszonylag hamar sikerült elállniuk a vérfarkasok útját. De félő volt, hogy ez a harci kedv és győzelem érzete, túlságosan a fejükbe száll és szétszóródnak a harctéren. Egyedül pedig egyikük sem veheti fel a harcot ennyi vérfarkas között, még ha tűzkardjaik is vannak, és az ellenség képzetlen is.

Oliver csapata is egyre jobban eltávolodott egymástól a harc forgatagában.

 – Szilveszter, gyere vissza a csapathoz! - osztotta Oliver a parancsokat - Maradjunk közel egymáshoz. Védjük egymás hátát.

 – Veronika, használd a nyilaidat, és maradj Szilveszter mögött

 – Fülöp, Viola, Edina gyertek vissza! Védjük egymás hátát.

 – Péter maradjatok a közelben.

Richárd csapata egyre lejjebb nyomult a vérfarkasok közé. Már az erdőben voltak, egyre távolabb tőlük.

 – Richárd! Gyertek vissza! Már alig vagytok láthatóak a tömegben! Itt, ez a pont alkalmas a megütközésre a vérfarkasokkal! Ne szóródjunk szét! - Szólt gondolat Útján Oliver, miközben két vérfarkassal hadakozott.

De mint akik meg sem hallották Oliver utasításait, haladtak tovább előre a domboldalon lefele, kaszabolva a vérfarkasokat.

 – Richárd! Gyertek vissza - mondta ismét Oliver. Semmi válasz. Semmi reakció.

Oliver Richárdot figyelte. Igen, ez szinte végzetes volt. Nem figyelt arra, ami közvetlen mellette történik. Sikerült egy akkora maflást kapnia, hogy ő maga is Richárd közelébe került, amint legurult a domboldalon. Adele tüzes ostora félelmetes ívet írt le közvetlen előtte. És csapott. Oliver az utolsó pillanatban gurult félre előle.

 – Bocsi - mondta Adele kissé franciás orrhangján.

Egy vérfarkas azonnal ráugrott Oliverre. De Adele nem segíthetett, hisz rá is támadtak. Egy Veronikától származó nyílvessző, vállon találta a vérfarkast. Az fájdalmasan összecsuklott. Ez elég is volt ahhoz, hogy megcsússzon a havas és jeges talajon. Olivernek csak rá kellett segítenie egy kicsit. Lerúgta magáról a vérfarkast. Az pedig leszánkózott az oldalon, magával sodorva még néhányat társai közül.

Oliver már lábra szökkent, de a kardja nem volt sehol. Lefele bucskázás közben fennakadt egy fán:

 – Szentségit! - kiáltotta amint meglátta kardját. Előkapta a rövidebb kardot, és azzal küzdött tovább.

Richárd csapatával utat tört Oliver fele.

Krisztina azt az utasítást kapta, hogy biztosítsa a terepet azok részére, akik most fognak érkezni emberek társaságában. Ehhez kapott egy közel ötvenfős csapatot is.

A helyzet közel sem volt egyszerű. És szívesen ment volna vissza a tó partra, hogy megnézze, lánya milyen állapotban van. Itt vannak egymás közelében és szörnyű lenne, ha úgy halna meg, hogy nem is találkoztak.

Nem! Erre gondolni sem szabad - biztatta magát.

Felvették a vérfarkasokkal a harcot.

Krisztina észrevette, hogy a vérfarkasok egy kerülő úton haladnak a domboldalon. Felfele haladtak, a kráterben lévő, Szent Anna tó fele. De igen csak lelassítja őket a csúszós talaj.

 – Síkosítsuk a domboldalt - adta ki a parancsot. - Ide alól pedig tegyünk tűzárkot, ha csúsznak, akkor abba csússzanak!

 – De mi lesz, ha ide is jönnek vámpírok? - kérdezte egy boszorkány.

 – Azon a hídon majd akkor kelünk át.

Szidónia a vámpírok közelében maradt boszorkányokat három csapatra osztotta. Az első csapatnak, mint ahogy azt már tapasztaltuk, ezt a feladatot adta:

 – A ti feladatotok a vámpírok védelme és fegyvereik erősítése.

A második csapatnak a feladata így szólt:

 – A vérfarkasok erős szervezett sorokban vonulnak ellenünk. Tegyetek róla, hogy ez megváltozzon.

Az utolsó csapathoz így szólt:

 – Támadjatok. A legerősebbek adják a parancsot, ők az elsődleges célpontok!

Azt hogy a feladatokat ki hogyan teljesíti, azt mindenki a saját tehetsége szerin döntötte el. Vérfarkasok repültek a levegőben, és söpörték le társaikat az oldalon, amikor földet értek. Forgószelek söpörtek havat a szemükbe azoknak, akik felfele igyekeztek. Tűzfalak és hótorlaszok jelentek meg helyenként, majd aludtak ki váratlanul.

Kövek és jégcsapok potyogtak az égből, tűzlabdákkal tarkítva.

A boszorkányok egymást bevárva varázsoltak. Egymásra figyelve, összedolgozva, hogy ne legyen egyetlen pillanat sem, amikor varázslásra képtelenek.

A tízfős csapatok seprűjükön átrepültek a vámpírok feje fölött. kilőttek egy-egy tűz lövedéket, és visszavonultak. Amint visszafordult az első csapat, már jött és lőtt a következő, állandó lövéssorozatot biztosítva.

Richárd, a csapatával utat tört Oliver fele, aki lecsúszott a domboldalon.

 – Nem tudunk itt felmenni!- mondta Richárd amint elérték Olivert.

Oliver csatornát teremtett, és gondolat útján folytatták a beszélgetést.

 – Jég van a hó alatt, nem jutunk fel a domboldalon- ismételte meg Richárd. - Nem tudtuk teljesíteni a parancsodat, mert képtelenség.

 – De a vérfarkasok valahogy mégis…

 – Nekik karmaik vannak a lábukon, nem cipő! - tette hozzá bosszúsan Richárd.

 – Igaz. - közben Oliver is rájött, hogy ezen a talajon a vámpírok hátrányban vannak. A boszik repkednek, őket nem érdekli a jeges hó, a vérfarkasoknak meg karmuk van. A vámpírok a jégen… veszett ügy.

Richárd bosszúsan még hozzátette:

 – Rém idegesítő, ahogy az utasításaidat adod, aztán rögtön megszakítod a csatornát, így meg sem hallgatva a másikat. - Morgolódott tovább Richárd, és kardjával támadt. Igazi képzett harcos volt. Semmi fölösleges mozdulat, pontos támadások és védés. - Úgy viselkedsz, mintha te tanár létedre jobban tudnád, hogyan kell irányítani egy csapatot. Elhiszem, hogy tanárnak jó vagy, de arról nem volt szó, hogy át akarod venni az irányítást a csapatom felett. A tárgyalás a te dolgod. A harc viszont… - nem fejezte be a mondatot.

 – Már nem vállalok tanítványokat - vetett hátat Richárdnak Oliver, hogy egymást védjék a vérfarkasok tömegében. A kardja nem pihent egy pillanatra sem. Oliver tudta, hogy Richárd képzettebb harcos nálánál. Azt beszélték, hogy életében egy király fia és egyben hadvezére volt. Furcsa ezt elképzelni olyanról, aki most a vámpírok takarítója, avagy rendőrbírója, de ez már csak megnevezésben tér el egymástól, attól függően melyik részén állunk a Földnek. - gondolta Oliver, de csak annyit mondott:

 – Már nem vállalok tanítványokat!

 – Kár. Jó voltál benne. - Mondta most már nyugodtabb hangon Richárd - Vissza kéne jutnunk valahogy az útra, ott nem csúszik annyira… És jó lenne mielőbb… Itt alig tudok harcolni a hótól. Idegesít.

Oliver, elnézte a mellette álló férfit. Olyan harci tudással rendelkezett, mint kevesen a vámpírtársadalomban. Semmi jelét nem látta annak, hogy a másikat bármi is akadályozná, vagy idegesítené. Ő maga sem volt rossz harcos, de nem szeretett volna Richárd ellensége lenni. Szerencsére ez most nem állt fenn. Mert, ha egy királyi sarj beismeri, hogy valami nem megy neki, az azt jelenti, hogy a barátod. Ezt még annak idején Párizsban megtanulta.

 – Mégis, milyen lehet az, amikor tudsz harcolni? - kérdezte meg vigyorogva Oliver, miközben megküzdött egy újabb újszülött rohammal.

 – Varázsolj ki innen, azzal a nagy dumáddal, és megmutatom… - jött a válasz, és a vérfarkas hamu, egy kis szélnek köszönhetően.

Ha jól el tudnának rugaszkodni, és felmászni egy fára… - gondolkodott Oliver, mint ahogy Alsótömösnél tették, a Nagykőre menet… - De a fákon ugráláshoz fa kell. Az elrugaszkodáshoz pedig egy viszonylag stabil, nem túl csúszós talaj. De Oliver igyekezett pozitív lenni: A nehéz terep ellenére, lábon voltak és harcoltak. Ez persze leginkább Richárdnak volt köszönhető, és a csapatának. Richárd csapatában ugyanis, nem voltak képzetlen harcosok, és Oliver közöttük, csak egy középszintet ütött meg.

Oliver tudta, hogy most túl távol vannak a boszorkányoktól, és valószínűleg azok már nem is látják őket. Nem lehetett tudni, hogy a tűzfegyverek milyen távolságig maradnak meg. Bármit is tesznek, nem távolodhatnak ennél jobban el tőlük.

A vérfarkasok egyre jobban körülvették őket, és ők egyre szűkebb körbe tömörültek.

A vérfarkasok fogytak ugyan, de Oliver észrevette, hogy Adele szegecses ostora megolvasztja, a havat amerre lecsap.

 – Haladjunk oldalra - javasolta Oliver.

Adele ezüstszegecses lángoló ostora már csapott is abba az irányba. Pocsolyává olvasztva a jeget azon a vékony helyen ahová lecsapott. De az időjárás nem kegyelmezett. A jég pillanatok alatt visszafagyott.

Richárd kiélezett pajzsával, és termetes kardjával törte az utat a vérfarkasok közt. Haladt, mint egy tank, a többieknek össze kellett szedniük magukat, hogy tartani tudják a tempót. Kinga jobb oldalán harcolt. A temperamentumos viselkedéséből arra gondolhatnánk, hogy meggondolatlan harcos, de ez igen csak nagy tévedés lenne. Látszott, hogy számos csatát megnyert már, és biztosan bánik a fegyverével. Oliver megállapította, hogy őt sem kívánná ellenségének.

A csapat szervezett egységként kezdett működni. Amint Richárdhoz kezdtek igazodni szervezett egésszé váltak. Olyan jól egymás keze alá tudtak dolgozni, hogy Oliver is elcsodálkozott rajta.

Ennek ellenére csak lépésben haladtak. A vérfarkas hamu viszont gyűlt körülöttük. Minden legyőzött vérfarkas segített az előrejutásban. Az utánuk maradt hamu ugyanis megkönnyítette a közlekedést a jégen.

Kis apró lépésenként, de haladtak. Egyre szilárdabban állva a talajon. Az ellenség mennyiségéhez képest, meglepő, hogy ők még mind életben vannak.

Bármennyire is védték egymás hátát, egy vérfarkas egy másik hátán dobbantva, Kinga nyakába ugrott, aki azon nyomba összecsuklott. Esés közben kirúgta Adele lábát is.

A szoros együttműködés megbomlott. Egy vérfarkas Oliverre vetette magát. Adele ostorát maga előtt tartva esett hasra. Egyenesen a sárba, amit az ostor létrehozott. Márpedig egy úri hölgy sosem piszkítja be magát, és ő az volt! Feltápászkodott, ostorával az Oliver torkának ugró vérfarkas hátára csapott. A szegecsek mélyen belevágtak a vérfarkas combjába. A bestia fájdalmasan felnyüszített. A szegecsek beleálltak húsába. Az ostor rándításától lecsúszott Oliverről. Majd lába lángra lobbant a tüzes ostor nyomán. De sikerült letépnie magáról az ostort. De az ismét meglendült. Az ostor hegyén lévő éles ezüst lecsapta a vérfarkas nyakát.

Ekkor egy éles vámpírvisítás tört át a harc zajain. Újabb és újabb vámpírcsapatok érkeztek és adták ugyanazt a visító hangjelet.

Az úton közeledtek feléjük, felvéve a harcot az ellenséggel.

A vérfarkasok elbizonytalanodtak egy pillanatra. Nem hagyták kihasználatlanul. Az eddigi erőfeszítésekhez képes, jelentős utat tettek meg az út irányába. De ez még nem volt elég.

Oliver látta, hogy közelednek ahhoz a helyhez, ahol elvesztette hosszú kardját. Már látta is hol van:

 – Adele légy szíves szerezd vissza a kardomat - kérte gondolat útján. Az ostor már csattant is a fán. Az ág, amin a kard fennakadt letört, a kard pedig lefele siklott a jeges talajon. Alig fél métert haladt csak mikor az ostor vége rácsavarodott. Aztán már ott is volt Oliver kezében.

Közben a vámpír csapatok a vérfarkasokra támadtak.

Herman csapata a közelben harcolt. Őket talán elérhetik. De ekkor észrevették, hogy a vérfarkasok zavartan kapkodnak, összeszedetlenek lettek. Nem tudni ki és mikor, de valaki megölte a vezérüket. Ez mindent megváltoztat.

 – Herman zárjuk körbe őket. - mondta Oliver reményteljes hangon. Ha jól összedolgoznak, akkor jó eséllyel megnyerhetik ezt a csatát. Hiszen a vérfarkasok vezér nélkül maradtak. - Egyikük sem szökhet meg.

 – De nem ám Oliver - jött Herman válasza, de látszott, hogy nem szívesen fogadja az utasításokat.

Ekkor Kinga megcsúszott és a vérfarkasok közé csúszott. Adel az ostorral rácsapott Kinga karjára, hogy attól fogva visszahúzza. Automatikus volt a mozdulat. Nem most játszották el először. De most volt először tűzfegyverük. Kinga karja füstölt. Richárd elhajított két dobókést, melyeket két lépés után két zuhanó testből ki is húzott.

Oliver nézte, hogy túlságosan szétszóródnak ismét. Egyre jobban eltávolodnak egymástól.

Richárd végül elérte Kingát, de kettesben maradtak a tömegben. Adel igyekezett ösvényt vágni a tömegben, de az ő ostora, ennyire közeli harcban használhatatlan volt. Kardal, amit előrántott, bizonytalanabbul bánt. A csapások nem kerülték el őket. Mindenki elszenvedett egy két véres csapást. De úgy tűnt a feldühített Richárd még nagyobb erővel küzd, mint másképp. Kardja és kiélezett pajzsa minden mozdulatával vérfarkasok vesztek el. Közben olyan nyelven átkozódott, amit rajta kívül senki sem ismert. ( Csak Oliver, akinek ez a különös képességéhez, a kommunikáció képességéhez tartozott, hogy bármilyen nyelvet megértett és használhatott.)

Végül az egész csapat úgy nézett ki, mint akik a krokodil gyomrából másztak elő. De éltek és sikerült közel férkőzniük egymáshoz.

Szilveszter előre törve haladt az úton lefele barátja segítségére. Szorosan nyomában az egész csapat. Még a két újonc is ott volt közöttük. Ők a boszorkányoktól a pontosabb találatok képességét kapták. Aminek egy hátránya volt. Ugyanúgy működött, mint a boszorkányok varázslatai, egy kis időnek kellett eltelnie, míg a képességet újra használhatták.

Herman és Szilveszter egymással szembe haladtak az úton. Oliver pedig az út fele araszolt Richárd csapatával.

Herman és csapata beszállt a küzdelembe. Az ők fegyvereik is felizzottak, de ezt ők a legnagyobb természetességgel fogadták. Semmi öröm, vagy lelkesedés. Csupán tudomásul vették a dolgot. Úgy érezték, ha már itt vannak a boszorkányok, ennyi kijár nekik.

Eközben a boszorkányok tűzgolyói süvítettek a levegőben. És a csata kimenetele ismét biztató lett. Ekkor újabb kamionok tűntek fel. És a hegy másik oldalán is hallatszott a vérfarkas üvöltés, ami egy közeledő csapatot jelzett.

Szilveszter, mint egy megszállott, egyre bosszúsabban és bosszúszomjasabban nyeste a farkas fejeket. Vagy lóbálta meg azokat a lábuknál fogva utat töve magának.

Szidónia észrevette, hogy a vámpírok kisebb csapatokba oszlanak, és hogy ez nagyon meggyengíti őket. Ha Olivernek sikerül egy nagyobb csapatot összefognia, akkor hatékonyabbak lesznek. Ezért abba az irányba vezényelte csapatát.

Szilveszter előtt három jól megtermett képzett farkas tűnt fel. Felé közeledtek. Az első támadt, Szilveszter egyik kardjával védett másikkal szúrt. A vérfarkas szökkent. Társa oldalról támadt.

Szilveszter háta mögé lépett a harmadik, elzárva a lemaradt vámpírok útját. Szilveszter hátra szúrt kardja végével. Felhasítva a vérfarkas oldalát. De előtte lévő farkas mancsa már csak arasznyira volt. Szilveszter elhajolt. Harapott az oldalsó. Szilveszter felé szúrt. Ekkor az első az eddig karmai közé szorult faágat a szájában tartva Szilveszter fele szúrt. Egyenesen a szívébe.

Szilveszter biztos volt benne, hogy eljött a halál. Mellkasa piszkosul fájt. De ekkor belenézett támadója csodálkozó szemébe. Majd lenézett mellkasára, amiből egy csöpögő jégcsap állt ki. A faág pedig sehol sem volt.

Csapattársai ekkor értek el hozzá.

Szilveszter újra felemelte kardját. De körül nézett. Meglátta pár lépésnyire tőle a seprűn röpködő Szidóniát. Kezében a faággal, amit erre a jégdarabra cserélt, megmentve az életét.

 – Kösz - mondta Szilveszter Szidónia fele biccentve, és lecsapta támadója fejét.

Olivert kezdték egyre jobban körbezárni a vérfarkasok. Szilveszter egyre mérgesebb lett. Ha már túl élte az előbbi jelentet, muszáj eljusson Oliverig.

 – Ha valaki megöli azt a bájgúnárt, az csakis én lehetek! - morogta maga elé. Hosszú évekkel ezelőtt megígérte Olivernek, hogy egyszer megöli. És most újra esküszik, hogy senki másnak nem engedi ezt meg.

A hosszú barátság során mindig eljutottak Oliverrel a veszekedésig. Ilyenkor úgy érezte a legszívesebben megölné őt. Előjogának érezte, hogy ha valaki megöli, az csakis ő lehet.

Márpedig most a vérfarkasok egyre erőteljesebben támadtak rá. Richárd egyik emberét sikerült is megölniük. Szilveszternek sikerült olyan közel kerülnie, hogy végzett Oliver támadójával.

Hamarosan a két csapat egyesült.

Oliver hálát adott a sorsnak hogy visszakerülhetett csapatához.

 – Leváltod a csapatod tagjait egy másikra, csak hogy rám sózd a vezetésüket? - kérdezte Szilveszter, miközben szíven szúrt egy ellenséget.

Oliver nem válaszolt. Itt az úton, olyan sűrű volt a vérfarkashamu, hogy csípte a szemüket. Akadályozta a látást.

Még szerencse, hogy nem kell levegőt venni, és a beszédhez nem kell kinyitnom a számat - gondolta Oliver - másképp már rég megtelt volna ezzel a bűzös hamuval a torkom is.

Az újabban érkezett vérfarkasok közt mintha kevesebb lett volna a képzetlen, és több a tapasztalt harcos.

A csata egyre izgalmasabb lett.

A vérfarkasok elkezdtek visszacsúszni az oldalon.

Krisztina észrevette az újabb vámpírcsapat érkezését. Herman rájuk sem hederített, ment a többi vámpír fele. Ennek ellenére Krisztina megajándékozta őket a tűzfegyverekkel.

Megérkeztek az újabb boszorkány csapatok, akik embereket hoztak magukkal a beavatásra.

 – Védjétek az embereket! - Adta ki a parancsot Szidónia! - és vigyétek őket a tóhoz. Ez után mély levegőt vett. Csettintett párat és kezeiből szél áradt ki. Szájával hosszan sípoló hangon fúj. Nagy szél kerekedett és a ködként kavargó sűrű, vérfarkas hamut felkapta a levegőbe, és messzire elfújta.

A most érkezett boszorkányok Krisztina és csapata segítségével a tó fele terelték az embereket. Közben a teljes védelmet igyekeztek nekik biztosítani, és felvették a küzdelmet.

Az újabb vérfarkascsapat érkezése nehezítette a helyzetet. Ez egy jól képzett katonai osztag volt. Összeszokott, fegyelmezett, és erős csapat.

A vámpírok egyre jobban visszaszorultak. Egyre hátráltak a tó fele. Már kint küzdöttek a tetőn. A boszorkányok háttérbe szorultak.

 – Boszorkányok! Figyelem! - Szidónia hangja úgy hangzott fel, mintha hangos bemondóból szólna. De csak a boszorkányok fejében - Felsorakozni a vámpírok mögött! Cél a vámpírok és fegyvereik erősítése! Védelmük biztosítása. És ne feledjétek a mi fegyverünk a lőfegyverek. Használjátok! És kerüljétek a közelharcot!

A vámpírfegyverek egyre fényesebben izzottak, mint fáklyák az éjszakában.

Hamarosan, a sok tűzvarázs következményeképpen sűrű füst telepedett a tó kráterébe is.

Krisztina megkereste Andreát, a Segesvári boszorkányt, akinek most harc közben kell elvégeznie a beavatást. Muszáj most megtenni, mert a sikeres beavatással egy újabb ötven fős csapatot kaphatnak. Igaz, hogy ez alatt az idő alatt a beavatandó embereknek nyugalomra van szüksége. De ezt ők valahogy biztosítják.

Szerencsére Andreát nem kellett sokat győzködni. Belátta, hogy a sikeres beavatás nagyban befolyásolja az esélyeiket.

Krisztina a lányához rohant. Végre átölelte:

 – Olyan jó, hogy látlak. Aggódtam miattad.

 – Jól vagyok anya.

 – Örülök ennek. - mondta, majd még egyszer megpuszilta, mielőtt elmondta volna a helyzetet - Beavatás lesz! Most boszorkány lehetsz. Vagy szerettél volna előbb családot és gyerekeket?

 – Anya, szeretném, ha nem csak egy bábú lennék ebben a háborúban, ahol mások segítségére szorulok a túléléshez. Szeretném, ha meg tudnám védeni magam.

 – Rendben van. Akkor sok szerencsét. Most harcolnom kell. Amikor legközelebb találkozunk, te is boszorkány leszel, ahogy én - rámosolygott lányára, megölelte és visszament a frontvonalba.

 – Igen, anya. - mondta Elza és helyet foglalt az emberek között.

Andrea rövid felkészülés és felkészítés után megkezdte a beavatást.

Szidónia megszervezte a csapatokat a vámpírok mögött majd odahívta Krisztinát, hogy vegye át az irányítást. A sikeres beavatás volt most a legfontosabb feladat. Ezt pedig személyesen akarta felügyelni

Oliver örvendett annak, hogy Viktor csapatát nem sokban kellett irányítani. Elől álltak a kardosok. Mögöttük felsorakozva a nyilasok. De egy vérfarkas az előtte állón dobbanva átugrott az első soron egyenesen egy nyilas nyakának. Még mielőtt földet ért volna, már átharapta a nyilas nyakát. Ez összezavarta a csapat szervezettségét. Egy kardos megfordult, hogy végezzen a hátuk mögé került ellenséggel. Ez a mozdulat végzetes lett számára is. Ekkor egy boszorkány lesújtott egy villámmal a vérfarkasra. Az megbénult tőle, és így könnyedén végezhettek vele.

Richárd egy jól megtermett vérfarkassal küzdött. Sújtott a kardjával, de a vérfarkas félre húzódott. Egyenesen az élezett pajzsnak, amitől elhagyta fejét. A következő sem járt sokkal jobban. De ekkor Kingát elsodorta mellőle egy vérfarkas, akivel együtt csúszott le a domboldalon. Adele ostorával elkapta a farkas lábát. Az azon nyomban elengedte Kingát, aki ettől tovább csúszott.

Egy boszorkány talpra állította Kingát. Mint egy láthatatlan kéz ragadta meg a vámpírlány ruháját és húzta fel a domboldalon. De a vérfarkasok sem nézték ezt békésen. Egyikük ráugrott a lányra, de az észrevette támadóját és felhúzott lábakkal fogadta. Nagyot rúgott bele mikor az elérte őt. De a következőnek sikerült lábába harapnia. A láthatatlan kéz tartotta a lányt. De a súlya így túl nagy volt, nem bírta tovább húzni felfele a dombon.

Richárd és csapata előre nyomult a segítségére. Adele ostora levágta a vérfarkas fejét. Kinga ismét felfele csúszott a láthatatlan boszorkánykéz által.

Közben Szilveszter két vérfarkassal küzdött egyszerre. Veronika behúzódott Szilveszter háta mögé, és az oldalról jövő vérfarkasokat nyilazta.

Fülöp Szilveszter mellett küzdött. Ugyanúgy ahogy Borisz, ő sem tudta állandóan használni képességét, ezért csak időnként repült a farkasok fölé, és ilyenkor vette csak igazán hasznát a bakancsából előre ugró hosszú pengéknek, a vérfarkasok lefejezéséhez.

Herman és csapata katonás rendben, várfal szilárdsággal fogadta a támadásokat. Amik nem maradtak el. Az íjászokat a kardforgatók védték. Megszokott katonai rendben dolgoztak össze. Egyszerre mozogva, egymást követve.

Richárd csapatát ismét bekerítették a vérfarkasok. Két harcosuk meghalt a vérfarkasok gyűrűjében. Viktor emberei elindultak feléjük.

 – Borisz gyere vissza! - adta ki a parancsot Oliver gondolat útján, hiszen látta, hogy őt is messzire sodorta a harci kedv.

Az újoncok támadásai gyengébbek voltak. Nóra és Erik kezdtek bepánikolni. Igaz, hogy Krisztina pontosabb találatokkal ajándékozta meg őket. De az újoncok továbbra is a háttérben maradtak, csak az eléjük dobott sebesülteket intézték el. Mellettük a két új csapattag Edina és Viola, összeszokott párosként harcolt, ritkította a létszámfölényben lévő vérfarkas sereget.

 – Borisz, segítünk Richárdéknak kikerülni a sűrűből! - mondta Oliver, és azon nyomban látszott Borisz hol szaladt végig, Richárd csapata irányában. Amihez hozzá ért az felgyúlt. Márpedig ő csak vérfarkasokhoz ért hozzá.

Sajnos ez a képesség nagyon rövid ideig tartott. És sok ideig kellett várni, míg újra használhatta.

 – A vámpír ne legyen elégedetlen, ha boszorkánytól ajándékot kap. - morogta magában Borisz.

Fülöp is hasonló parancsot kapott Olivertől, és azon nyomban Richárd mellett termett. Segített ösvényt vágni Oliver fele a kijutáshoz. De közel sem haladtak olyan jól, mint remélték. A farkasok viszont nem számítottak Fülöp repülés közbeni lábtechnikájára. Repülés közben Fülöp karate mozdulatai szürreálisnak hatottak. Ez meglepő és hatásos fegyver volt a részéről. Ami szinte mindig bevált. Ráadásnak ott volt a kezében két katana (klasszikus japán kard) használata szembetűnő eredményeket produkált a harctéren.

Közben a harctérre megérkeztek az újabb boszorkány csapatok. (Köztük volt Ábel is, akivel összetűzésbe került Oliver csapata Kökösnél, miután felvették Elzát). Oldalról támadtak a vérfarkasokra.

Oliver és Szilveszter kicsit előre nyomult, hogy utat törjön Richárd fele, kinek csapatában már csak heten éltek a tízből. Kinga és Adele közvetlen Richárd mögött küzdött, Fülöp és Borisz mellett. Oliver előre lendült, és levágott egy farkas fejet.

 – Veronika védd Adele-t, a kővé váltakkal. És lődd a Kinga körülieket. - adta ki a parancsot Oliver, miközben kihúzta kardját egy elporladó testből.

 – Szilveszter, előre törünk!

Vállat vállnak vetve összeszokott mozdulatokkal tették meg a lépéseket. Kardok suhogtak.

Újabb vámpír csapat érkezett fent a domb tetejéről, a vérfarkasokat hátba támadva. A boszorkányok hamar felfedezték őket és páran mögéjük álltak, és tűzfegyverekkel látták el őket.

A vámpír csapat megtorpant. De hamar rájöttek, hogy a boszorkányok velük vannak, amikor fegyvereik felizzottak.

Úgy tűnt a pletyka, hogy esetleg újabb gyűrűk kerülhetnek a vámpírok birtokába, hamarabb elterjedt, mint számították. Ismeretlen vámpír csapatok is megjelentek, és küzdöttek vállvetve a boszorkányokkal.

Krisztina Herman csapata mögött állt. Idegesítette őt ez a vámpír, mert úgy parancsolt a boszorkányoknak mintha saját beosztottjai lennének. Éppen ezért nem akarta másra bízni a feladatot. Ha más boszorkány áll ott, még képes megölni ezt a nyilvánvalóan nagyhatalmú, de kibírhatatlan vérszívót. Akkor meg oda az összefogás. Most annak az ideje van, hogy bizonyítsanak: tudnak együtt dolgozni! Még ha az ilyen pökhendi, szó szerint égetni való nagyurak, ezt nem is fogják fel.

Villámok cikáztak. Tűzgolyók repkedtek minden fele. Tüzes fegyverek csaptak le a vérfarkas fejekre.

Oliver és Richárd egymás fele haladt lépésről lépésre. Szilveszter minden kardcsapása után vérfarkas fejek gurultak. Sikerült eltüntetni a két csapatot elválasztó akadályokat.

Richárd és Adele visszaléptek Oliver és Szilveszter mellé, mikor egy vérfarkas ketté harapta a Kinga mellett küzdő vámpír torkát. Ettől a párja, a Richárd mellett küzdő vámpír feldühödött és a vérfarkasra vetette magát. Sikerült ugyan a vérfarkast megölnie. De közvetlen ezután két vérfarkas szétmarcangolta testét.

Kinga sem volt a legjobb állapotban. Dühödten fordult vissza a vérfarkasok gyűrűje felé. De Fülöp visszarángatta, a vámpírok sorába.

Adele-n végig futott a gyilkos düh.

 – Csak megfontoltan - szólította fel Oliver hangosan Adelt - Mindenkiért bosszút állunk, de nem adjuk könnyen magunkat! Együtt küzdünk!

Adele és Kinga úgy harcolt, mint egy megszállott. De Richárd rajtuk is túltett.

Szinte észrevétlenül vette át Oliver a parancsnokságot és váltak egyetlen csapattá, így csata közben.

Veronika nyilai tűzgolyókként szálltak körülöttük. Mindegyik pontos találatot vitt be. Így védve őket. Miközben maga körül felszaporodtak a kővé vált vérfarkasok.

Az újoncok, Krisztina segítségével, még éltek. De Krisztina egyre idegesebb volt. Egy nyilvánvaló ok miatt, ki a Herman nevet viselte. A vámpír mindent kifogásolt, mindent másképpen akart. Egyre beljebb vezényelte apró csapatát. Ő próbálta figyelmeztetni, de oda se figyelt rá.