Japán élmények 3.

23.-án délelőtt 11-kor elmentünk kávézni, ahol Szabi munkatársa bemutatta nekünk egy barátját, aki elvitt engem városnézésre. Ez a nő, 60 körüli lehetett, hiszen azt mesélte, hogy van egy harminc év fölötti fia. De meg kell mondjam, úgy rohant előre városnézés közben, hogy szednem kellett lábam, hogy tartani tudjam az iramot és még fényképezni is tudjak.

Kávézás közben megkérdezték, hogy mit láttam eddig Nagoyaból és elmeséltem, hogy találtam egy parkot ami nagyon tetszett, de ők csak ráncolták a szemöldöküket, hogy Fujigaoka-n nincs is park. Később rájöttem, hogy ők mit neveznek parknak, és igazat kellett adjak nekik.

Aztán, kérdezték, hogy mit szeretnénk megnézni. Megmutattuk a tervezett térképet amit gyalog be akartunk járni, ők meg úgy kacagtak, hogy mi milyen múltszázadiak vagyunk, hogy gyalogolunk.

Szabi vissza ment munkába, és mi elindultunk. Megvásároltam az egész napos metró jegyet az automatából, szerencsére volt angol menüje. A jegy a városon belül az összes tömegközlekedési eszközre alkalmas, kivéve a privát metró vonalakat, az ára hétköznap 750 yen, hétvégén 600-ba kerül. Szerencsére a metrón ki van írva minden angolul, vagyis latin betűkkel és arab számokkal, illetve bemondják az állomásokat angolul is.

Nagyon össze kellett kapjam magam, és az angol nyelvtudásomat, hiszen ez volt az egyetlen nyelv amin azon a nap beszélhettem, és ha már volt egy kísérőm, szerettem volna minél többet megtudni.

Az első hely ahová elmentünk az egy park volt. Egy igazi park, amit még a japánok is annak neveznek. A metróállomás a park sarkán volt, és nem tudnám pontosan megmondani de közel egy kilométert gyalogoltunk a park mellett a legközelebbi bejáratig. Szóval hatalmas nagy volt. A másik park amit én találtam Fujigaoka-n, és ami egy tisztességes méretű parknak tűnt nekem, hát az kb. 6-szor belefért volna ebbe.

A parkban több ilyen kapu szerűség is van, zöld ágakkal díszítve ami egyféle tiszteletadás jele.

A park az egy szent hely. A japánok természettisztelő népek, és úgy vélik, ha valami természetes és régi abban az Isten lakik. A parkon ebül van egy szerzetesrend. (engedjétek meg, hogy így nevezzem, mert nem tudok jobb szót rá) Hátul a park egy részén van egy privát részük ahová csak ők léphetnek be. És van egy szent hely, ami egy falak nélküli templomszerűség. De kezdjük az elején:

Amikor beléptünk a parkba volt ott egy vájú. Bocsánat, nem tudom másképp leírni. Ez egy olyasmi építmény, amit utoljára gyerekkoromban láttam és abból itatták a lovakat és a teheneket. De megpróbálhatom körbe írni, hogy ti is el tudjátok képzelni: Kb. térdmagasságú hosszú, téglalap alapú, kőedény amiben víz van.

Nos, ennek a vízzel teli edénynek a tetejére, egy kisebb fa keret volt rátéve. Erre a fára vannak ráfektetve két oldalt a fából készült meregető kanalak. Az egész építményt egy tető védi a naptól és az esőtől. Az ehhez tartozó szertartás: ezzel a meregető kanállal vizet vettünk, és szerre mind két kezünkre vizet töltöttünk, majd a maradék vizet végigcsurgattuk a meregető kanál nyelén, Ez amolyan megtisztulás, hogy tisztán lépjünk a parkba, vagyis erre a szent helyre.

A parkban volt egy tipikus japán építmény, egy szent hely. Mögötte volt az olyan kert ahová nem szabad belépni, csak a szerzeteseknek, és ami kaviccsal volt felszórva, és olyan gereblyézett mintával elrendezve. Mögötte pedig a szerzetesek külön épületei, akik kimonóban és azokban a magas talpú lábujjkás papucsban jártak, amit zoknival hordanak. Ezek szerintem valamiféle szerzetesek vagy valamilyen beavatott embere. Egyébként több épület is van a kavicsos udvar mögött, amikről nem tudom, hogy micsoda.

Ahogy a képeken is látszik, pár lépcsőfok vezetett a kavicsos udvar felé, ahol egy ilyen tipikus Japán tető alatt várt az újabb szertartás: hármat kellett tapsolni, kétszer meghajolni összetett kézzel, majd ismét hármat tapsolni.

Ez a kavicsos „privát” kert előtt, jobb oldalt volt egy ilyen házikó ahol szintén kimonós, de ezek már tiszta fehérbe öltözött szerzetesek voltak. A házikó egyik oldalán, volt egy alak aki írt. Hosszú ecsettel rajzolta, a tipikusan erre a célra vásárolt könyvbe, az ima szerűségnek szánt betűket, természetesen fizetség ellenében.

Lilit kérdeztem, hogy szerinte lefényképezhetem-e, ahogy az az alak rajzol, és annak ellenére, hogy a japánok soha nem mondanak nemet, elég határozottan eltérített célomtól. Úgy hogy csak messziről fényképeztem le.

Az építmény másik oldalába, nem tudom minek nevezzem dolgokat árultak, varázstárgy vagy házi áldás, vagy valami ilyesmi. Szóval ezek a tárgyak, amiknek ilyen erőt tulajdonítanak, szóval ezek a szerzetesek által készített cuccok voltak jó drágán kitéve. Ezek a tárgyak közt voltak kb. akkorák mint egy kulcstartó és ezek különböző rikító giccsszínűek és különböző dolgokra jók. Vászon anyagból készült, kis párnácska formájú, gyöngyökkel és hímzésekkel díszítve. Azt nem tudom, hogy benne van-e valami, tehát hogy valamivel ki van-e tömve, vagy szárított növényt tartalmaz-e, vagy csak a mintájuk, színük, hímzésük más.

Minden esetre ezeket a tárgyakat úgy kínálják, hogy pl.: szerencsét hoz, az egészségnek jó, vagy a szerelemben segít, vagy vizsgákkor stb. Elsőre úgy gondoltam, nem veszek, aztán érdekességképpen mégis vásároltam egyet, ami a legkevésbé tűnt giccsesnek: egy fekete színűt. Ez a szerelemnek jó. De a szerelemnek van fehér színben is, úgy hogy lehet, hogy férfiaknak való. Nem tudom. Hogy Szabira ez milyen hatással lesz idővel, az majd kiderül : )

A park egy másik látványossága az ezer éves fa, amit én szoknyás fának nevezek. A ilyen öreg fákat feldíszítik ilyen szoknyával, ez a tisztelet jele. A táblácskán írja, hogy milyen örek ez a fa, mármint annak aki el tudja olvasni.

Kifele menet ahány Japán kapun kellett átjönni, annyiszor megfordultunk és meghajoltunk előttük.

A következő állomás az akvárium volt. Itt a vízi élővilágot tudtuk megnézni, hatalmas nagy akváriumokban. Volt orka (gyilkos bálna), delfin, pingvin, teknősök, polipok stb. Az alacsony akváriumokon, amikbe fentről lehetett belenézni, oldalt is volt ablaka, vagyis leguggolva egy más szemszögből is meg lehetett nézni. Ez az akvárium például kb. derékig ért, úgy hogy itt most guggolva fényképeztem:

Volt egy érdekes barlangszerű hely is, amibe, be lehetett mászni, és ha utána feláltál akkor a fejed az akvárium „ belsejébe” került. Vagyis olyan alakú volt az akvárium, hogy körbevett ilyen módon.

Végignéztük ezt a valószínűleg polipot (a lenti kép), és bocs ha nem polip, amint eszik. Egy flakonba tették neki a kaját, amiről lecsavarta a dugót és karjaival belemászott hogy kivegye onnan:

Kb. óránként kezdődtek műsorok különböző akváriumok mellett. Két ilyen műsort is elkaptunk, az egyik egy hatalmas akváriumban lévő korallzátonynál volt, amiben egy búvár úszkált és egy nagy tévén lehetett látni amit ő filmez. Egy műsorvezető beszélgetett vele ( japánul) és adta az utasításokat, hogy milyen halat keressen meg, és kövesse. Érdekes volt ahogy időnként kifilmezett a néző közönségre, mintha azt mutatná, a halak milyennek látnak minket.

A másik műsor egy kb. 4 méter magas és 7-8 méter széles akvárium volt, amiben piranhák voltak. A műsor neve Örvény volt, ha jól emlékszem. Vangelis zenéje szolt és a műsorban a piranhák etetését láthattuk. Azt hogy mit adtak nekik nem lehetett látni, mert annyira oda rajzottak. Csak a kötél látszott, ami nem érdekelte a piranhákat. Ahogy azt a kötelet mozgatták úgy örvénylettek abban a hatalmas akváriumban, arra a Vangelis zenére. Egy csomóan érkeztek ezt a műsort megnézni, oda ültek az akvárium elé a földre (lehetett volna venni olyan kis műanyag összecsukható széket is).

Minden annyira más volt mint itthon, és éppen erről beszéltünk Lilivel amikor két tanító nénivel, vagy óvónővel megjelent egy csapat gyermek. Öt éves kor körüliek, és kb. 40-en lehettek. Az első 3-4 pár szépen kézen fogva követte az elől álló tanító nénit, a következők nagy hangon veszekedtek, hátsók meg ráncigálták egymást, vagy egymás táskáját. Néhány lemaradt, és a hátsó tanítónő azzal küzdött, hogy mindenkit terelgessen vissza a sorba. Na ez pont olyan Japánban is, mint nálunk otthon. Igaz nálunk nem lenne minden gyerek fekete hajú és ferde szemű, de egy kiránduló osztály nálunk is így néz ki.

A pingvinek is nagyon aranyosak voltak, egész közel úsztak és szerepeltek nekünk (lelocsolták az ablakot):

Az utolsó érdekesség, amit megemlítenék az az állatsimogató volt, vagy minek nevezzem. Egy alacsony medencében meg lehetett tapogatni ezeket a vízi állatokat. Hát minden esetre nem olyan a tapintásuk mint ahogy kinéznek. Maradjunk ennyiben. : )

Érdekes építmény ez az akvárium épülete előtti híd, átível a kikötő fölött:

A következő helyszín a Tévé torony, ami az Eiffel toronyra emlékeztet, és a bevásárló utca a föld alatt. A bevásárló utcát úgy kell elképzelni mint egy metrót, csak sok párhuzamos út van egymás mellett amiket még több köt össze keresztbe, mint egy négyzetrácsos füzet, és rengeteg ember sétál ott.

A közelben van az opera és művészeti centrum. Ez egy olyan épület aminek hosszúkás, kerek alakú dőlt teteje van, és ezen víz hullámzik. A föld szintjén körbe egy korlátról lehet lenézni a korcsolyapályára, mint egy átrium. Alatta pedig a bevásárló központ folytatása.

Ez volt az utolsó állomás majd vissza mentünk, Fujigaoka-ra. A metrón találkoztunk egy csapat egyenruhás lánnyal. Lili kérdezte, hogy nálunk van-e az egyetemistáknak egyenruhája. Mondom, mikor kisgyerek voltam, az iskolásoknak még volt egyenruhája, de mára már nincs egyenruha. Azt mondja náluk az egyenruhára büszkék a fiatalok. Ez azt jelenti, hogy felnőttek, és hogy csapatban vannak, összetartoznak és, hogy együtt erősek. Vagyis, hogy növeli a közösségi öntudatot.

A metróról mondanék még pár érdekességet. Az egyik, hogy reggeliben, hétköznap, amikor mindenki munkába megy, vannak olyan metróvagonok, amiket csak gyerekek, betegek, nők és pszichésen zavart emberek használhatnak, illetve olyan férfiak akik ezeket kísérik. A másik, hogy nincs tolakodás a metrón, sem felüléskor sem leszálláskor. A metró állomásokon, a földön van egy sárga csempe ami azt jelöli, hogy ha megáll a metró hol lesz az ajtaja. Mindenki ezeknél a csempéknél áll sorba érkezési sorrendben. Nem csak úgy össze-vissza állva várják a metrót, hanem szép civilizáltan sorban állnak. Ha már több ember nem fér fel, akkor sincs lökdösődés, hanem megvárják a következő metrót ami 5 perc múlva jön.

Egyébként amikor mi felültünk a metróra, mindenki félrehúzódott. Mint mondtam nem szeretik a turistákat.